ha a B-vércsoportú vér B antigénje találkozik az A-vércsoportú plazma anti-B ellenanyagával), laboratóriumi körülmények között a vörösvértestek kicsapódnak, összecsomósodnak, agglutinálódnak. Ugyanez a találkozás egy beteg vérében a beadott vörösvérsejtek rövid időn belüli széteséséhez, hemolíziséhez vezet. Így, ha valakinek a sajátjának nem megfelelő vércsoportú vért adnak, akkor pár percen belül akár halálos kimenetelű reakció is felléphet a kétféle vér találkozása nyomán. Ezért a rászorulóknak legmegfelelőbb, ha csoportazonos vért kapnak, de más lehetőség is van, a lényeg, hogy ne olyan vért kapjon, amelynek antitestjei megtalálhatók az ő vérében. Így A-s és B-s vércsoport nem keveredhet, az AB vércsoportú ember azonban elvileg bárkitől kaphat vért, hiszen nincsenek antitestjei. A O-s vércsoportúak vészhelyzet esetén bárkinek adhatnak vért, mert nem létező antigénjeik nem váltanak ki védekező reakciót a befogadó szervezetben, ők viszont csak O-s vércsoportú vért kaphatnak. A helyzetet bonyolítja még az Rh-faktor is amit nem szabad figyelemen kívül hagyni.
Az orvostudomány többféle vércsoportrendszert ismer, különösen nagy jelentősége azonban a Karl Landsteiner nevéhez fűződő ABO- és az Rh-rendszernek van. ABO-rendszer A vércsoport tulajdonságok az érett, sejtmag nélküli vörösvérsejtek felületén lévő antigéneken alapulnak; a több száz ismert antigén közül vérátömlesztés szempontjából mindössze kettő jelentős: az A és a B jelű. Az A-vércsoport azt jelzi, hogy a vörösvérsejten A-antigén van, a vérplazmában viszont anti-B ellenanyagok vannak. B vércsoportnál ennek épp a fordítottja igaz: a vörösvérsejteken B antigének, a plazmában anti-A ellenanyagok vannak jelen. Az AB típusnál mindkét antigén megtalálható, a vérplazmában semelyik ellenanyag nem mutatható ki, a O-s vércsoportúaknak viszont semmilyen antigénjük nincs, ugyanakkor anti-A és anti-B ellenanyaggal rendelkeznek. Azonos típusú antitestek és antigének találkozásakor (pl. ha a B-vércsoportú vér B antigénje találkozik az A-vércsoportú plazma anti-B ellenanyagával), laboratóriumi körülmények között a vörösvértestek kicsapódnak, összecsomósodnak, agglutinálódnak.
JÓ TUDNI! Véradáskor az is kiderül, milyen vércsoporthoz tartozunk. Az alábbi táblázatból kiderül, ki kinek adhat és ki kitől kaphat szükség esetén vért. Az orvostudomány többféle vércsoportrendszert ismer, különösen nagy jelentősége azonban a Karl Landsteiner nevéhez fűződő ABO- és az Rh-rendszernek van. ABO-rendszer A vércsoporttulajdonságok az érett, sejtmag nélküli vörösvérsejtek felületén lévő antigéneken alapulnak; a több száz ismert antigén közül vérátömlesztés szempontjából mindössze kettő jelentős: az A és a B jelű. Az A-vércsoport azt jelzi, hogy a vörösvérsejten A-antigén van, a vérplazmában viszont anti-B ellenanyagok vannak. B vércsoportnál ennek épp a fordítottja igaz: a vörösvérsejteken B antigének, a plazmában anti-A ellenanyagok vannak jelen. Az AB típusnál mindkét antigén megtalálható, a vérplazmában semelyik ellenanyag nem mutatható ki, a O-s vércsoportúaknak viszont semmilyen antigénjük nincs, ugyanakkor anti-A és anti-B ellenanyaggal rendelkeznek. Azonos típusú antitestek és antigének találkozásakor (pl.
Ezért nem szabad Rh- személynek Rh+ vért adni. További probléma jelentkezhet, amennyiben egy Rh- nő Rh+ magzattal terhes, ugyanis ilyenkor is anti-D ellenanyag keletkezhet, mely a méhlepényen átjutva károsíthatja a magzat vörösvérsejtjeit. Erre a problémára ma már hatékony módszer áll rendelkezésre, amellyel a magzati károsodás megelőzhető. A magyarok vércsoport-megoszlása hozzávetőlegesen: A 40%; B 20%; 0 30%; AB 10%, ezen belül az Rh pozitív 85%, az Rh negatív 15%.
Majd elpusztítja a benne lévő vörösvérsejteket, mintha fertőző baktériumok volnának. Landsteiner és Wiener egy másik vércsoportrendszert is felfedezett, amelyet faktorok határoznak meg. Kísérletükben a Rhesus macacus (ebből ered az Rh rövidítés) majom vérét tengerimalacba fecskendezték. Az állatban ennek hatására nyolc nap alatt kialakultak az ellenanyagok. A malac vérsavója tehát a majom vörösvérsejtjeit agglutinálta és feloldotta. A Rhesus macacus majom vérével immunizált tengerimalac-savó emberi vérrel összehozva az európai emberek 85 százalékában kicsapódást eredményez. Az ilyen emberi vért nevezzük Rh-pozitívnak, olyan esetekben pedig, amelyekben a kicsapódás nem jön létre (15 százalék), Rh-negatívnak. Terhességben az Rh-összeférhetetlenség okoz gondot. Mint minden vércsoport-tulajdonság, az Rh-faktor is öröklődik. Ha egy Rh-negatív asszony Rh-pozitív magzatot hord, úgy Rh-összeférhetetlenség jön létre.
? Csoport Akinek tudsz vért adni Akitől tudsz vért kapni A+ AB+ A- 0+ 0- B+ Mindenkitől AB- Mindenkinek B- Fő partnereink Értesítés kérése irányított véradásról Név E-mail cím
shopping_cart Legújabb bútor kínálat Bútorok széles választékát kínáljuk Önnek, verhetetlen áron a piacon. Választható fizetési mód Fizethet készpénzzel, banki átutalással vagy részletekben. thumb_up Bárhol elérhető Elég pár kattintás, és az álombútor már úton is van
credit_card Fizetés módja igény szerint Fizessen kényelmesen! Fizetési módként szükség szerint választhatja a készpénzes fizetést, a banki átutalást és a részletfizetést.