Szabó Győző három gyermek boldog édesapja. Rezes Judit színésznő két fiúval ajándékozta meg: Misi 2010 novemberében született, Gazsi pedig 2019 márciusában látta meg a napvilágot. A mi kis falunk Stokijának elsőszülött gyermeke, a volt feleségétől született lánya már felnőtt. Bori 23 éves, és az édesapja vállalkozásában dolgozik, ő intézi az étterme ügyeit, így sokat látják egymást. Szabó Győző lánya, Bori Nemcsak az apa-lánya kapcsolat szoros, de Bori nagyon jól kijön Szabó Győző párjával és a két féltestvérével is, akiket édestestvérként szeret. A 49 éves színész 2018 októberében azt mesélte a Best magazinnak, hogy a lánya nagyon jó természetű kisgyerek volt. - Lazább apuka voltam, amikor ő volt kicsi, vele soha nem kellett balhézni, soha nem volt szükség arra, hogy megemeljem a hangom, soha nem volt sírás-rívás, hisztizés. Viszont azt is tudom, hogy sok mindent meg kellett nekem bocsátania. Legfőképpen azt, hogy elváltam az édesanyjától, valamint az ezzel kapcsolatos dolgokat. Szerencsére azt azért elmondhatom, hogy az anyukájával baráti a viszonyunk, mindent meg tudunk beszélni, ami Borival kapcsolatos - mondta a hetilapnak.
Sziasztok! ☺️ Éttermünk holnaptól (január 13. ) jövő szerdáig (január 17. ) szabadság miatt zárva tart. Csütörtöktől újra várunk Benneteket, ráadásul újdonságokkal, például egy édességgel! 😉 Gyertek! ❤️✌🏻 60 3
Sváby András – Paneer Sváby András Paneer nevű étterme / Fotó: Hartyányi Norbert / WLB A Paneer újragondolta és megreformálta az egyik közkedvelt ételt, a rántott sajtot, írja a Nosalty. Kirántják a cheddart, az ementálit, a camembert sajtokat, de "retro" termékként a jó minőségű trappistát is bundázzák. A sajtok mellett más ételek is találhatóak a kínálatukban. Sváby András 2014-ben indította el a Paneer t, amely a pesti Katona József utca mellett több hazai fesztiválon is megtalálható. Rákóczi Feri – Korhely Rákóczi Feri az éttermét népszerűsítve / Fotó: A Korhely hivatalos Facebook-oldala Lassan hat éve, hogy Rákóczi Feri megnyitotta éttermét a pesti Liszt Ferenc téren. A rádiós társtulajdonosa a Korhely daloda és falodának. Az étterem főleg magyaros ételeket kínál olyan hazai alapanyagokból, mint például a bakonyi szarvasgomba, az etyeki sajt, a bátaszéki és békéscsabai kolbász, a mangalica és szürke marha. Rákóczi Feri nem titkoltan imád főzni is, gyakran felbukkan kuktaként Havas Dóra és Borbás Marcsi oldalán is.
2009) Műve Szerkesztés Toxikoma - Tíz év drogvallomásai, Libri Könyvkiadó Kft., 2017, ISBN 9789633101124 Jegyzetek Szerkesztés ↑ a b c d e Szentgyörgyi Rita: Portré. HVG, 33. sz. (2019. aug. 15. ) 66. o. ISSN 1217-9647 ↑ a színház vezetése nem tartotta összeegyeztethetőnek a művészi munkát, a külső elsősorban televíziós szereplésekkel ↑ Szabó Győző.. (Hozzáférés: 2020. június 25. ) ↑ Rádiós műsorvezető lett Szabó Győző (hu-HU nyelven)., 2018. január 5. május 6. ) ↑ Itt a vége, kirakják Szabó Győzőt a Petőfi Rádióból.. ) ↑ RTL KLUB. [2011. szeptember 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 10. ) ↑ Átdolgozta: Bagota Edit ↑ GAME OVER CLUB a Facebookon ↑ Rádiószínház - Rádiószínház - Casanova visszatér - 5/5. befejező rész (Casanova: Szombathy Gyula. Ifj. Casanova: Szabó Győző. Közreműködők: Bánovits Vivianne, Gubás Gabi, Molnár Piroska, Schell Judit, Tóth Eszter, Csányi Sándor, Hunyadkürti István, Mohai Tamás, Mózes András, Tamási Zoltán; rádióra alkalmazta: Janox; rendezte: Tasnádi Márton.
[1] Első színházi szerepét Csányi Jánostól, a Bárka Színház igazgatójától kapta. 1993 -tól az ország egyik legjobb társulata – Katona József Színház – foglalkoztatta, 1995 -ben szerződtette. 2004 -ben hasonló okokból, [2] mint korábban Stohl András, távozott a színházból, de egyes szerepeit tovább játszhatta. A filmen első jelentős sikerét Herendi Gábor, Valami Amerika című alkotásában aratta. Ez szélesebb és zajosabb népszerűséget biztosított számára, mint a művész színházban elért sikerek. 2008-tól improvizációs készségét kamatoztatja, a Beugró című televíziós műsorban. Ettől az évtől a "Katona" vendégként, új darabokban / Gorkij: Barbárok. Rendező: Ascher Tamás valamint Bozsik Yvette Lány, kertben / is szerepet osztott rá. Vendégszereplőként fellépett többek között a Merlin, Örkény, Kolibri, Játékszín, Székesfehérvári Vörösmarty színházakban. A 2010/2011-es évadtól a szombathelyi Weöres Sándor Színház állandó színésze volt, Madách Imre: Az ember tragédiája című színműben debütált Ádám szerepében.