Az elemzés vázlata: ● Bevezetés (a vers születésének körülményei) ● A vers szövege (olvassátok végig, lehetőleg kétszer is: először magatokban, lassan, értelmezve, aztán hangosan) ● Címértelmezés, témamegjelölés, a vers hangulata ● A vers formai jellemzői, verselése (szimultán, vagy mégsem? ) ● A vers műfaja, a hozzá kapcsolódó stílusirányzatok ● A vers értelmezése A boldogság című vers elemzése kapcsán már említettük, hogy Csokonai Komáromban ismerte meg Vajda Juliannát, és komoly reményeket fűzött ehhez a kapcsolathoz. Számos verset írt a lányhoz, akit a versekben Lillának nevezett, sőt, amikor – az irodalomtörténészek szerint Kisfaludy Sándor Himfy jének hatására – Lilla címen kötetbe rendezte szerelmes verseit, a korábban másokhoz (Laura és Róza néven említett hölgyekhez) írt verseket is átköltötte Lilla nevére. Ezen átdolgozott művek egyike a Tartózkodó kérelem című, ritmusos szerelmi dalocska is, mely 1803-ban jelent meg, de már sokkal korábban elkészült (az átdolgozás pontos dátuma nem ismert, a vers először 1797-ben szerepelt egy címjegyzékben).
A Lilla-kötetet, mely Csokonai halála után jelent meg 1805-ben, a költő "poétai románnak" nevezte (verses történet, költői regény), s úgy rendezte el a verseket – téma, hangulat alapján csoportosítva őket –, hogy egy szerelem történetévé álljanak össze. Ez azonban nem jelenti, hogy a Lilla egy valós életrajzi eseményt örökítene meg: a 60 versből álló ciklus darabjai közül ugyanis alig egy tucatnyi íródott valóban Vajda Juliannához. A Lilla-kötet tehát nem egy adott személyhez szól, hanem a szerelemről szól általánosságban. A Tartózkodó kérelem nek több változata is volt, mert Csokonai újra és újra átdolgozta: az egyik – talán korai – változat Egy tulipánthoz címmel is megjelent 1793-ban. Most olvassuk végig a verset! Tartózkodó kérelem A hatalmas szerelemnek Megemésztő tüze bánt. Te lehetsz írja sebemnek, Gyönyörű kis tulipánt! Szemeid szép ragyogása Eleven hajnali tűz, Ajakid harmatozása Sok ezer gondot elűz. Teljesítsd angyali szókkal, Szeretőd amire kért: Ezer ambrózia csókkal Fizetek válaszodért.
A hatalmas szerelemnek Megem�szt� t�ze b�nt. Te lehetsz �rja sebemnek, Gy�ny�r� kis 'tulip�nt! ' Szemeid sz�p ragyog�sa Eleven hajnali t�z, Ajakid harmatoz�sa Sok ezer gondot el�z. Teljes�tsd angyali sz�kkal, Szeret�d amire k�rt: Ezer ambr�zia cs�kkal Fizetek v�laszod�rt.