91 rész történéseit nehéz összefoglalni, de azért gyorsan próbáljuk meg: az alapkonfliktus az, hogy Piper Chapman, az elkényeztetett, de lázadozni azért szerető lány pár rossz húzása miatt börtönbe kerül. Itt nem csak azzal szembesül, hogy a társadalom egy részének nem az a legnagyobb problémája, hogy melyik helyen van a legjobb kézműves szappan, hanem azzal is, hogy a valóságban senkit nem érdekelnek az ő különleges kérései. Mellette szép lassan főszereplővé emelkedik szinte egy teljes társaság azzal, hogy az ő múltjukat és motivációikat is megismerjük szép lassan, és ennyi idő alatt arra is lehetőség van, hogy kövessük az általában logikus jellemváltozásaikat. Olyan sorozatot már láttunk, ami bűnözőkről szól, de olyat még nem, ami tulajdonképpen csak bűnözőkről, akiket ráadásul gyorsan meg is szeretünk. Litchfield lakosainak bűntettei változó súlyúak: van, aki hamis ruhák miatt került be, más a fasziját zaklatta brutálisan, de van itt vallási okokból gyilkosságot elkövetett félőrült, drogcsempész vagy egyszerű bandatag is.
Azonban Kohanék a harmadik etapra megint csavartak egyet az Orange hangulatán, és a sorozat történetének leglassabban ható, de legjobb évadát alkották meg. Ezek a részek ugyanis messze a legerősebb flashbackeket villantották fel a fegyencek múltjából. A leszbikus Big Boo, a heroinfüggőségével küzdő Nicky vagy az addig csak poénként feltűnő idős kínai nő, Chang mind-mind nagyon emlékezetes és akár különálló sorozatért kiáltó részeket kaptak, miközben az egész évad a börtönbéli hit kérdését boncolgatta. A nemrég befejeződött negyedik évadban pedig az elkerülhetetlen vérfrissítés is megtörtént, több új szereplőt kaptunk, mint eddig bármikor, a hangsúlyok is eltolódtak, és talán az eddigi legkegyetlenebb drámát tolta az arcunkba az írócsapat. Nem csoda, hogy már a következő három(! ) évadot is berendelték a sorozatból. Reboot Az Orange-ot stílusa és speciális helyszíne miatt túl nyilvánvaló lenne közvetlenül lekoppintani, de a mai kritikuskedvenc sorozatokban rendre tetten érhetőek a sorozat témaválasztásai vagy egyéb stílusjegyei.