A diósgyőri városrészben, azon belül is a Mányoki Ádám, a Fürdő, valamint a Mester utca által határolt területen ellenőrzött kedden délelőtt a MÖR. A Miskolci Önkormányzati Rendészet alapvetően rendet és nyugalmat talált a razzia során, a tulajdonviszonyok rendezettek voltak, néhány lakót azonban fel kellett szólítani, hogy tegye rendbe elvadult kertjét. Ezúttal is elkísértük a hatóság embereit, akiket javarészt örömmel fogadtak az ott élők. Éppen fél éve költözött az Avas-Délről a Topiczer utcába Horváth Mária férjével és fiával, szerinte tisztaság és nyugalom van a környéken. – Eleinte furcsa is volt nekem ez a nagy csend, az avasi zsongás után – magyarázza. Az 58 éves roma asszony azt mondja, azért költöztek, mert a három gyerek közül kettő kirepült, és túl nagy volt a 75 négyzetméteres avasi lakás rezsiköltsége. Ő örül a rendészet embereinek, azt mondja, addig jó, amíg teszik a dolgukat. Indul az ellenőrzés. Fotó: Juhász Ákos A Topiczer utcában régi téglaépítésú, összkomfortos házak sorakoznak – egykori vasgyári kolónia –, egyedi fűtéssel, ez Horváthék számára sokkal kedvezőbb.
Szeretőként arra várni, hogy a férfi mindent otthagy miattunk, a leggyakoribb hiba: a férfiak ugyanis kényelmesek, épp ezért a 90 százalékuk soha nem hagyja el a feleségét a szeretőért. Mivel az erősebb nemnek ez a viszony csupán móka és kacagás, ezért ha pár év múlva továbbáll a hölgy, akkor sem esnek kétségbe: számunkra ugyanis ekkor szabaddá válik végre az út a vérfrissítése, azaz újra léphetnek szeretői fronton. A szeretői státuszból tehát egyetlen módon lehet győztesen kikerülni, miszerint szórakoztató játéknak fogod fel: – Amennyiben végiggondolod, hogy mit jelent szeretőnek lenni realizálni fogod, hogy ez annyira nem rossz dolog. Vedd észre, hogy te általában a férfinak a jobb, szórakoztatóbb részét kapod, azaz a szabadidejét sokszor rád fogja szánni. – Amikor együtt vagytok, akkor a munkahelyi stressz és a gyerekek körüli vita, vagy épp a számlák okozta gondok, vagy a beázott tető nem rúghat labdába. – A rövid találkozásaitok során valószínűbb, hogy a szeretődtől is sokat tanulsz, gazdagítod szexuális világod.
A nagyváros, így Budapest is rengeteg lehetőséget nyújt a szabadtéri sportolásra. Nem feltétlenül kell például drága kondibérletet venni, csak meg kell látni a lehetőségeket. Persze egy kis kreativitás néha nem árt! Futás Margitsziget, Városmajor, Vérhalom, Városliget, Bikás park, Olimpia park - fedezd fel Budapest legszuperebb futópályáit! A városi lakosság körében az egyik legnépszerűbb sport a futás, amit ma már rengeteg profi helyen tudsz űzni. Ha kezdő vagy, kezdd gyaloglással, vagy intervall edzésekkel, amikor a futást és a gyaloglást váltakozva csinálod. Forrás: Dreamstime Szabadtéri kondipark Óbudán és Újbudán is egyre több szabadtéri kondipark van, például a Bikás parki futópálya mellett is. A Népligetben a Vajda Péter út és a Könyves Kálmán körút találkozásától nem messze is található egy kondipark, ahol kar-, váll- és hasizom erősítésére alkalmas gépek és az úgynevezett tajcsikerék is megtalálható. Ideje elővenni a kreativitásunkat. Mozgasd át magad a jó levegőn! 5 szuper gyakorlat őszre Az ősz kezdete az egyik legjobb időszak a kinti edzésre – most a kánikula sem lehet kifogás.