Ha ez megvan, és még a tornaórák is jók, aktívak, nincs is szükség külön sportra. Ha mégis úgy ítéljük meg, hogy gyerekünknek nagyobb a mozgásigénye, már egy-két csapatsportot, például a focit is el lehet kezdeni.
Ma már szinte nincs olyan óvoda, ahol ne lenne valamilyen sportfogalkozás, ezért minden szülőben felmerül a kérdés: dzsúdóra vagy úszásra járassa-e a gyerekét? Vagy esetleg mind a kettőre? De kell-e egyáltalán egy óvodás korú gyereknek sportolni? Lakatos Katalin mozgáspedagógus szerint mindenképpen, a mai gyerekek ugyanis nagyon keveset mozognak. Régen egy ennyi idős gyerek is besegített a házimunkába kint a mezőn, a maga szintjén természetesen, ha meg nem, akkor futkározott egész nap. Ma viszont a gyerekek sokat ülnek otthon, ha rossz az idő, az óvodában sem biztos, hogy kimennek az udvarra. A sportolást azonban nem csak szervezett keretek között lehet elképzelni: ha egy gyerek napi 2-3 órát levegőn van, biciklizik, szaladgál, és ráadásul hétvégén a szülőkkel nagyot kirándul, az bőven elég neki. Lakatos Katalin szerint fontos, hogy legalább 4-5 játszótérre járjunk, olyanokra, ami tetszik a gyereknek, mozgásra készteti, nem az a cél, hogy a homokozóban ücsörögjön, - bár sajnos a játszóterek többsége is túlzottan statikus.
Játékajánlataim 4 éves gyerek számára Zsolt Szunyoghy Hungary Budapest Unspecified 4 éves kortól lehet elkezdeni társasozni a gyerekkel. Ezen a listán azokat a játékokat gyűjtöttem össze, ami nekünk bejött. Így lányokra biztosan ráillik a lista, de szerintem fiúk is szívesen játszanak ezekkel. Posted Fri Feb 28, 2014 8:15 am Loading... | Locked Hide Show Unlock Lock Comment View Previous {{limitCount(numprevitems_calculated, owcount)}} 1 « Pg. {{}} » {{}} {{ssage}} View More Comments {{limitCount(numnextitems_calculated, owcount)}} / {{numnextitems_calculated}} {{}}