Kevésbé örömteli a BH tartalma az árazatlan költségvetés javíthatóságát, illetve általánosabban megközelítve a hiánypótlás alkalmazhatóságának kereteit illetően. A... november 10. A közbeszerzési eljárások kapcsán szabályozott jogorvoslati határidők értelmezése nem egyszerű feladat, hiszen nem elég, hogy a közbeszerzési törvény 148. §-a szubjektív (a jogsértés tudomásra jutásától számított) és objektív (a jogsértés megtörténtétől számítandó) határidőket is szabályoz, de mindkettő tekintetében számos vélelmet is rögzít. Márpedig a határidők számítása mind... november 09. A régi slágerekből és hirdetésekből jól ismert címbeli szófordulat ugyan nem található meg a közbeszerzési eljárást megindító felhívásokban, de mégis megvan a módja annak, hogy az ajánlatkérő szervezetek a közbeszerzési eljárás befejezéseként a szerződést megkötni kívánó, "komoly szándékú" ajánlattevőre találjanak. Az ajánlati biztosíték jogintézménye - olykor borsos összegekkel - hivatott... november 08. Az előző bejegyzésünkben általánosságban írtunk a részekre bontás tilalmáról, kiemelve a részekre bontás tilalmával kapcsolatos szabályok téves értelmezésének néhány tipikus példáját, de már akkor jeleztük, hogy a következő posztban a Közbeszerzési Hatóság honlapján megjelent Példatár egyes fontosabb elemeire külön is fel kívánjuk hívni a figyelmet.
A beszerzési eljárások zökkenőmentesebb és gyorsabb lebonyolítása érdekében kérjük szíves együttműködésüket abban, hogy műszaki leírásaikat a jövőben az e segédletben foglalt kritériumok szem előtt tartásával... 2017. Módosult a 247/2014. rendelet A Kormány a 48/2017. (III. 17. rendelet elfogadásával döntött a Nemzeti Kommunikációs Hivatalról és a kormányzati kommunikációs beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 247/2014. rendelet módosításáról. 30. Új keretmegállapodást kötött a Nemzeti Kommunikációs Hivatal A Nemzeti Kommunikációs Hivatal eredményes közbeszerzési eljárást folytatott le a kormányzati kommunikációs feladatok ellátására, amelynek köszönhetően az NKOH szerződést kötött a nyertes ajánlattevőkkel 2016. november 25-én. Bővebb információért keressék fel a Hivatal honlapját. 2016. rendelet A Kormány a 189/2016. (VII. 13. 28.
szakasz: Eljárás IV. 2) Adminisztratív információk IV. 1) Tájékoztató az eljárás eredményéről ezen szerződés vonatkozásában V. szakasz: Az eljárás eredménye Elnevezés: Az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. társadalmi edukációt megvalósító tevékenysége keretében rendezvényszervezési, valamint kapcsolódó kommunikációs és médiaügynökségi szolgáltatások biztosítása V. 2) Az eljárás eredménye V. 1) A szerződéskötés/a koncesszió odaítéléséről szóló döntés dátuma: 15/01/2019 V. 2) Ajánlatokra vonatkozó információk A szerződést/koncessziót gazdasági szereplők csoportosulása nyerte el: igen V. 3) A nyertes ajánlattevő/koncessziós jogosult neve és címe Hivatalos név: New Land Media Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Postai cím: Nagyenyed utca 16. fszt. 4. Város: Budapest NUTS-kód: HU11 Budapest Postai irányítószám: 1123 Ország: Magyarország E-mail: Telefon: +36 17462803 Fax: +36 17462803 Internetcím: A nyertes ajánlattevő/koncessziós jogosult kkv: igen V. 3) A nyertes ajánlattevő/koncessziós jogosult neve és címe Hivatalos név: Lounge Design Szolgáltató Kft.
VII. 5) A szerződés, a keretmegállapodás, a dinamikus beszerzési rendszer, illetve a koncesszió időtartama Kezdés: 17/06/2019 Befejezés: 30/09/2019 VII. 6) A szerződés/rész/koncesszió értékére vonatkozó információk (áfa nélkül) A szerződés/rész/koncesszió végleges összértéke: 34 590 000. 00 HUF VII. 7) A nyertes ajánlattevő/koncessziós jogosult neve és címe Hivatalos név: New Land Media Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Postai cím: Nagyenyed u. 16. Város: Budapest NUTS-kód: HU11 Budapest Postai irányítószám: 1123 Ország: Magyarország A nyertes ajánlattevő/koncessziós jogosult kkv: igen VII. 7) A nyertes ajánlattevő/koncessziós jogosult neve és címe Hivatalos név: Lounge Design Szolgáltató Kft. 2) Információ a módosításokról VII. 1) A módosítások ismertetése A módosítások jellege és mértéke (a szerződés esetleges korábbi módosításainak feltüntetésével együtt): Felek a vállalkozási keretszerződést közös megegyezéssel kívánják módosítani a Kbt. 141. § (6) bekezdése, illetve a Keretszerződés 13. pontja értelmében.
ClaimEventListPortlet ideiglenesen nem elérhető.
A karbantartás 2019. november 16-án szombaton 08:00 – 16:00 óra között zajlik, így ebben az időtartamban a Portál elérhetősége szünetelhet, a folyamatok akadozhatnak és akár adatvesztés is történhet, ezért a... 2019. 11. 14. Eredményes közbeszerzési eljárást folytatott le a Nemzeti Kommunikációs Hivatal A Nemzeti Kommunikációs Hivatal az érintett szervezetek rendezvényszervezési feladatainak ellátásához kapcsolódó szolgáltatások beszerzésének folyamatos biztosítása érdekében keretmegállapodás megkötésére irányuló eredményes közbeszerzési eljárást folytatott le. Az eljárás nyerteseként a Hivatal az ANTENNA HUNGÁRIA Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zártkörűen Működő Részvénytársaságot hirdette ki, így a felek keretmegállapodást kötöttek. A keretmegállapodás a... 07. 23. Útmutató - Éves rendezvényszervezési tervvel kiegészítve Tisztelt Érintett Szervezet! Kedves Kollégák! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Nemzeti Kommunikációs Hivatalról és a kormányzati kommunikációs beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 247/2014.