Ezekre az adatokra figyelj! 2019. szeptember 5. csütörtök Új laptop vásárlása esetén lehetőséged van választani egy adott gép több felkínált konfigurációjából – különböző processzorral,... Mi lesz a laptopok sorsa a jövőben? 2019. május 28. kedd Az 5G már nem csak egy álom, közelebb van mint, valaha.
A Windows 10 több értelemben is alkalmasabb lett játékra: sokan úgy veszik észre, jobban futnak a játékok, míg mások az Xbox alkalmazás miatt tartják nagyszerűnek. Ma ezzel a két dologgal foglalkozunk majd. A Windows 10 játékteljesítménye valóban javult egy keveset a korábbi két változathoz (7 és 8(. 1)) képest, hiszen amellett, hogy a DirectX 12-t is megkaptuk, a Microsoft el tudta érni, hogy a meglévő, nem DX12-es játékok is némileg jobban teljesítsenek ugyanazon a hardveren. Ugyan ez a javulás egy modern, játékra kitalált PC-n annyira nem érződik, nyers "képkocka-per-másodperc" számokban igenis jobbak az eredmények, mint a korábbi rendszereken. Teljesítmény terén az is megállapítható, hogy a különbség inkább a Windows 7-10 ugrás között érződik, mint a Windows 8-10 között. DirectX 12 vs 11: teljesítménynövelés felsőfokon Aztán ott van a DirectX 12, ami rengeteg előnyt tud adni még a lassabb gépeknek is. Egyrészt a DirectX 12 (habár elég ellentmondóan hangzik) a lassabb, régebi gépeken nagyobb (észrevehetőbb) teljesítménynövekedést nyújt, mint egy maximumra tuningolt játékos PC-n. Ez javarészt azért van, mert az új DirectX képes kihasználni a tétlen processzor magokat.